Connect
To Top

Orbán Viktor szavának súlya van Brüsszelben

Lázár János szerint Orbán Viktoré a főszerep, nélküle nincs győzelem

Lázár János szerint Orbán Viktoré a főszerep, nélküle nincs győzelem


A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormányzati struktúra átalakításának célja, hogy erősítse a kabinet döntési és stratégiai vezetési képességét, illetve segítse a miniszterelnököt felkészülni a következő választásra. Lázár János erről a csütörtökön megjelent Figyelőnek adott interjújában beszélt.

Azt mondta, az átalakítással a különböző tárcák és a kormány között létrejön egy olyan fórum, ahol a vitás kérdések rendezhetők. A két új kabinet nemcsak döntéseket készít majd elő, hanem maga is hozhat határozatokat, így erősítve a kormány döntési és stratégiai vezetési képességét. 

A gazdasági kabinet a döntések költségvetésre gyakorolt hatását vizsgálja majd, a stratégiai pedig azt nézi, hogy az adott javaslat szinkronban van-e a kormány alapvető célkitűzéseivel. Emellett a kabinetek abban segítik a miniszterelnököt, hogy legyen ideje felkészülni a következő választásra, és olyan ügyekkel foglalkozni, amelyek hosszú távon befolyásolják az emberek életét – fűzte hozzá Lázár János.      

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Arra a felvetésre, hogy ő vezetné a stratégiai kabinetet, azt mondta, "ízléstelen lenne", ha ő jelentene be egy ilyen súlyú döntést. Hozzátette, a miniszterelnök a kormányülésen már ismertette elhatározását.

A miniszter elmondta, ha mégis őt jelölnék az új kabinet vezetésére, azért dolgozna, hogy "a kormányzati teljesítmény a választásokon ne kockázatot, hanem előnyt jelentsen", továbbá szeretné támogatni azt a célkitűzést, amely fellép a politika és a gazdaság káros összefonódása ellen. 

Kijelentette, azokon a területeken, ahol neki van vagy lesz felelőssége, "irtani" fogja azokat, akik visszaélnek a bizalommal, mert nincs szükség olyanokra, akik "semmilyen felelősséget nem vállalnak, csak kínos ügyeket hagynak hátra, ártva ezzel hazájuknak és közösségüknek". 

Arra a felvetésre, hogy szkeptikusan vélekedett az Európai Unióról azt válaszolta, a személyes véleményét mondta el. Lázár János hozzátette, tapasztalatai szerint a miniszterelnök támogatja, ha saját véleménye van bizonyos témákban, például a halálbüntetés, a vasárnapi nyitvatartás vagy az unió kérdésében. A miniszter úgy fogalmazott, büszke arra, hogy a Fideszben "a különböző véleményeket nem elnyomják, hanem értelmes vitákból alakulnak ki a döntések". A következő választással kapcsolatban azt hangoztatta, a győzelemhez fontos a működési stabilitás és az emberek elégedettsége. Ebben a munkában Orbán Viktoré a főszerep, nélküle a Fidesz nem nyerhet 2018-ban – emelte ki.

Lázár János beszélt arról is, hogy a Brexit után Brüsszelben "új helyzet van", Közép-Európának más szerepe lehet, a visegrádi négyek az unió belső reformján és a nemzeti szuverenitás megőrzésén dolgoznak.  Jók az esélyek, mert Orbán Viktor szavának "súlya van Brüsszelben" – fogalmazott.

2 Comments

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

More in Belpolitika