Connect
To Top

Raiffeisen: kiugróan jó évet zártunk

Újra nyereséges a Raiffeisen Bank Zrt. A hitelintézet 2015-ben 8 milliárd forint adózás utáni profitot ért el

A bank magyarországi vezérigazgatója, Heinz Wiedner elmondta: a Raiffeisen Bank Zrt. fordulóponthoz érkezett, a tavalyelőtti mintegy 115 milliárd forintos veszteséghez képest kiugróan jó eredménnyel zárta az elmúlt évet. A vezérigazgató szerint ez részben a portfólió-tisztítási stratégiának köszönhető, tavaly a nem teljesítő hitelek (NPL) állománya 43 százalékkal, 175 milliárd forinttal 233 milliárd forintra csökkent.

Heinz Wiedner elmondta: a Raiffeisen tavalyi nyereségességének a javulása részben annak köszönhető, hogy az elszámolás egyszeri negatív hatása már nem érvényesült, részben pedig annak, hogy a céltartalékok állománya jelentősen, 39 milliárd forintról 13 milliárd forintra csökkent 2015 végére. Hozzátette, az alacsony kamatok és a kisebb hitelállomány miatt 13 százalékkal, 64,2 milliárd forintra csökkent a hitelintézet tavalyi éves nettó kamatbevétele.

Tavaly a Raiffeisen magyarországi leánybankjának mérlegfőösszege jelentősen zsugorodott, a 2014. végi 2139 milliárd forintról 1971 milliárd forintra csökkent, a teljes hitelállomány 21 százalékkal, 1166 milliárd forintra esett vissza. A bank nem teljesítő hiteleinek aránya viszont nagymértékben javult, a 2014. végi 27 százalékról 2015. végére 21 százalékra csökkent – emelte ki a vezérigazgató.

Heinz Wiedner közölte: tavaly nagy összegben értékesítettek rossz hiteleket különböző piaci szereplőknek, idén elkezdték a tárgyalásokat a Magyar Nemzeti Bank alapította MARK Zrt.-vel, de még tárgyalnak, és most nehéz lenne megmondani, fognak-e értékesíteni rossz hiteleket a jegybanki eszközkezelőnek. Ismertette: a hitelállományon belül tavaly a lakossági hitelek 17 százalékkal, a vállalati hitelek pedig 12 százalékkal csökkentek, az egyéb (főleg önkormányzati) hitelállomány pedig az Államadósság Kezelő Központ által végrehajtott konverzió nyomán 83 százalékkal esett vissza. Részben a forintosítás hatására a 2014 végi 56 százalékról 32 százalékra csökkent a devizahitelek aránya a bank teljes hitelállományában – mondta.

A bank piaci részesedése összességében 2015-ben a vállalati hitelezésben 11,7 százalékról 11,4 százalékra, a lakosság esetében pedig 6,3 százalékról 5,9 százalékra csökkent, a lakossági betétgyűjtésben viszont növelték részesedésüket, a bank tavaly szűkítette fiókhálózatát, 45 fiókot zárt be, aminek eredményeként 67 lakossági fiókot és 12 privátbanki egységet őriztek meg.

Kementzey Ferenc, a Raiffeisen vezérigazgató-helyettese kiemelte: a lízinggel együtt 137 milliárd forint hitelt helyezett ki a bank a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja első és második szakaszában.

Ralf Cymanek lakossági vezérigazgató-helyettes kiemelte: a fiókhálózat tavalyi szűkítése ellenére a lakossági prémium, privátbanki és kis- és közepes vállalkozói (kkv) üzletág is sikeresen tevékenykedett, a csokot pedig az idei év közepéig szeretnék a banknál bevezetni. Elmondta: az új ügyfélszerzésben a három legnagyobb bank közé tartoznak a kkv-szegmensben, a privátbanki üzletágban a kezelt vagyon 16 százalékkal nőtt.

 

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

More in Business