Óriási vereséget szenvedett Merkel pártja abban a német tartományban, ahol maga Merkel az egyik Bundestag képviselő.
Németországban a szociáldemokrata párt (SPD) végzett az első helyen, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) pedig a berlini vezetés menekültpolitikáját élesen bíráló Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt mögé szorult a vasárnapi mecklenburg-elő-pomerániai tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson a hétfő hajnalban közölt előzetes hivatalos végeredmény szerint.
A választási bizottság adatai alapján az újonc AfD-n kívül a tartományi gyűlés valamennyi pártjának támogatottsága csökkent a legutóbbi, 2011-ben tartott választáshoz képest.
Az SPD a szavazatok 30,6 százalékát szerezte meg, ami 5 százalékos visszaesés az öt évvel ezelőtti 35,6 százalékhoz viszonyítva. A Mecklenburg-Elő-Pomerániában első alkalommal induló – 2013-ban alapított – AfD 20,8 százalékos eredménnyel jutott be a schwerini Landtagba. A párt így már a 16-ból 9 tartományban rendelkezik helyi törvényhozási képviselettel. A CDU a szavaztok 19 százalékával a harmadik helyen végzett, 4 százalékponttal elmaradva eddigi legrosszabb mecklenburg-elő-pomerániai eredményétől, a 2011-es 23 százaléktól. Angela Merkel pártja eddig soha nem végzett még az AfD mögött tartományi választáson. A negyedik a Baloldal a szavazatok 13,2 százalékával, ami 5,2 százalékos visszaesés 2011-hez képest.
A Zöldek nem érték el az 5 százalékos bejutási küszöböt, 4,8 százalékos – az öt évvel ezelőttihez viszonyítva 3,9 százalékkal gyengébb – eredménnyel kiestek a tartományi gyűlésből. Így Mecklenburg-Elő-Pomeránia az egyetlen tartomány, ahol a párt nem rendelkezik helyi törvényhozási képviselettel. Távozik a Landtagból a Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) is, amely a 2011-es 6 százalék után 3 százalékot szerzett. A széles körben neonácinak tartott párt így már egyetlen tartományi parlamentben sincs jelen.
Mecklenburg-Elő-Pomeránia a pártelnök-kancellár szűkebb politikai hazája; a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson 1990 óta mind a hét alkalommal a tartomány északi, tengerparti térségében fekvő egyik egyéni választókerületben szerzett mandátumot.
Az 1,33 millió választó 61,6 százaléka adta le szavazatát. Öt évvel ezelőtt 51 százalék volt a részvételi arány. A 71 tagú schwerini Landtagban az SPD 26 mandátumot szerzett, frakciójának létszáma 1 fővel csökkent. Az AfD 18 képviselőt küldhet a tartományi gyűlésbe. Sikerének értékét növeli, hogy 3 mandátumot egyéni választókerületben szerzett. A CDU 3 képviselői helyet veszített, frakciója 16 fős lesz. A Baloldal 3 mandátumot veszített, 11 képviselőt küldhet a Landtagba.
A 2006 óta a CDU-val kormányzó SPD ismét alakíthat többségi támogatásra támaszkodó kormányt eddigi koalíciós társával, de szűk többséget a Baloldallal is szerezhet a Landtagban. Az SPD és a Baloldal elődszervezete – PDS, a keletnémet állampárt utódpártja – 1998-tól 2006-ig együtt kormányozta a volt NDK területén, Németország észak-keleti részén fekvő tartományt.
Az 1,6 millió lakosú, 23 ezer négyzetkilométer területű, ritkán lakott – négyzetkilométerenként 70 fős népsűrűségű – Mecklenburg-Elő-Pomeránia a legkevésbé fejlett tartományok közé tartozik. Az egy főre jutó hazai össztermék (GDP) tavaly 24 932,2 euró volt, amivel az utolsó helyre került a 16 német tartomány rangsorában. A munkanélküliség ugyan jelentősen csökkent a most véget érő ciklusban, de még mindig 9 százalékos, ami a 6,1 százalékos országos munkanélküliségi ráta másfélszerese. Főleg a viszonylag kevés munkalehetőségnek tulajdonítható, hogy a tartomány lakossága 300 ezer fővel csökkent az ország újraegyesítése óta.