A migrációtól mindenki csak szenved. Azok az országok is, ahová mennek és – mint kiderült – a migránsoknak se jó.
A Migrációkutató Intézet főigazgatója szerint senkinek sem jó a migráció, alapvetően a bevándorlók sem szeretnék elhagyni a szülőföldjüket. Orbán Balázs a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden azt mondta, hogy a menekülőket megviseli a társadalmi-gazdasági kiszakítottság, körükben egyre nagyobb a frusztráció és az illúzióvesztés.
A szakértő hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak nem csak akkor kellene foglalkoznia a bevándorlás kérdésével, amikor már a határokon vannak az emberek. Véleménye szerint meg kellene szilárdítani a világ instabil térségeit. A politikai stabilitás azonban önmagában nem elegendő, Afrikából például a népességrobbanás miatt elkerülhetetlen a kényszermigráció.
Orbán Balázs az Egyesült Nemzetek Szervezete Menekültügyi Főbiztosságának hétfőn kiadott jelentéséről is beszélt, amely szerint tavaly 65,3 millióra nőtt a világon a háború és üldöztetés miatt otthonukat hátrahagyók száma. Azt mondta, hogy ez a szám a hatályos szabályok szerint nemzetközi védelemre jogosultakat foglalja magában, a potenciális érintettek köre azonban még magasabb lehet. Humanitárius szempontból ugyanis veszélynek vannak kitéve azok is, akik környezeti okokból migrálnak, bár nemzetközi védelemre nem jogosultak.
1 Comment