Vona választási matekja: Jobbik+ baloldal. A Jobbik elnöke a baloldali szavazókra hajt, ám közben a korábbi támogatói lemorzsolódnak.
A Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint az utóbbi hónapokban egyértelmű jelzések érkeztek mind a Jobbiktól, mind a baloldaltól, hogy nem zárható ki együttműködésük a 2018-as választásokon.
Lánczi Tamás az M1 aktuális csatornán kedden úgy vélekedett: nem lehet nem észrevenni azt az igyekezetet, ahogy a Jobbik megpróbál megfelelni a baloldali szavazóknak. Ennek példája, hogy a Jobbik és a baloldal nem szavazta meg a kormánypártok által kezdeményezett alkotmánymódosítást – mondta.
Véleménye szerint az együttműködésre kényszeríti a Jobbikot a választási matematika is, ugyanis a Jobbik messze van attól, hogy "befogja" a Fideszt.
A Jobbikon belül ugyanakkor komoly problémát okoz, hogy Vona Gábor utóbbi hónapokban tapasztalt megnyilvánulásai élesen szembemennek azzal, amit a párt az alapítása óta képviselt – mondta az elemző.
Lánczi Tamás szerint Magyarország elmaradott területein, ahol korábbi szocialista szavazókat szívott fel a Jobbik, még meglehet az átszavazási hajlandóság a baloldalra, ám a korábbi MIÉP-tagok, vagy a lelkes jobboldali fiatalok értetlenül állnak az előtt, hogy Gyurcsányékkal vagy az MSZP-vel kelljen együttműködniük.
Az elmúlt másfél évben a radikális szavazók lemorzsolódása folyamatos a Jobbikban – mondta az elemző.
Jobbik a baloldallal való összefogását, ami egyelőre totális bukásnak tűnik, az index.hu portál is elemezte egy vezető cikkében. Szerintük Vona terve „mesterterv”…