Connect
To Top

Egyre több embernek van munkája

A foglalkoztatottak száma tavaly 110 ezerrel, 4 millió 210 ezerre emelkedett

A munkanélküliek száma pedig 35,5 ezerrel, 307,8 ezerre mérséklődött – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal 2015-re vonatkozó munkaerőpiaci folyamatokat elemző kiadványában.

Kiemelték: a legfrissebb európai uniós munkaerő-felmérési adatok szerint 2015 harmadik negyedévében a 15-64 éves népességre vetített 64,8 százalékos foglalkoztatási ráta, mindössze 1,3 százalékponttal maradt el az uniós átlagtól, így Magyarország a 15. helyen áll a 28 tagország sorrendjében. A 25-54 évesek foglalkoztatási rátája 2,9 százalékponttal meghaladta az uniós átlagot – tették hozzá.

Az előző évhez viszonyított 110 ezres foglalkoztatotti létszám-növekedésből a férfiak némileg nagyobb súllyal részesültek, mint a nők. A munkavégzés helyéül Magyarországot megjelölők száma 2,5, a külföldi munkavégzést megjelölőké 11 százalékkal emelkedett (elérte a 111 ezret). 2015-ben a vállalkozói rétegbe tartozók száma is nőtt, bár kisebb ütemben, mint az alkalmazásban állóké.

A jelenleginél kedvezőbb munkanélküliségi adatokat az utóbbi közel három évtizedben csak a 2000-es évek első néhány évében mértek, viszont akkor az alacsony munkanélküliségi ráta a mostaninál érdemben alacsonyabb foglalkoztatási rátával párosult – jegyzi meg a KSH.

A munkanélküliek száma tavaly minden negyedévben mérséklődött, a negyedik negyedévben 280,7 ezren minősültek a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) kritériumai szerint munkanélkülinek. 2015-ben éves átlagban 6,8 százalékos munkanélküliségi rátával az ország újra a munkanélküliség szempontjából legjobb helyzetű tagországok egyharmadába került.

A potenciális munkaerő-tartalékként definiált kategóriába 2015-ben 535,4 ezren tartoztak, ebből 74,6 ezer fő volt alulfoglalkoztatott (nem teljes munkaidőben dolgozó, aki szeretett volna teljes munkaidős munkát), 144,5 ezren pedig akartak dolgozni, de nem tettek ennek érdekében lépéseket.

A nyilvántartott álláskeresők 2015. évi átlagos létszáma 378 ezer fő volt, 10,5 százalékkal kevesebb az előző évinél. A biztosítási alapon járó álláskeresési juttatásra jogosultak száma – mivel az ellátórendszer változásának hatása már nem kimutatható – évi 55-60 ezer fő között állandósult. 2015-ben havi átlagban 57,1 ezer fő volt jogosult erre a juttatásra, míg munkanélküliként 126,2 ezer fő kapott havi 22 800 forint összegű szociális támogatást. Az ellátásban nem részesülő regisztrált álláskeresők száma csökkenő tendenciát mutat, de éves átlagban még így is közel 195 ezren tartoztak ebbe a kategóriába.

Tavaly a közfoglalkoztatottakkal együtt 2 millió 894 ezer munkavállalót foglalkoztató legalább 5 fős vállalkozások, a költségvetési intézmények és a kiemelt nonprofit szervezetek körében a keresetek 4,2 százalékkal meghaladták az előző év azonos időszakának adatait, így az átlagkereset elérte a bruttó 247,8 ezer forintot.

Tavaly a minimálbér 105 ezer, a garantált bérminimum 122 ezer forint volt, az értékek mindkét esetben 3,4 százalékkal magasabbak voltak az előző évinél – olvasható a statisztikai hivatal elemzésében.

Közfoglalkoztatottak nélkül számolva a nemzetgazdasági szintű nettó kereseti átlag 171,0 ezer, közfoglalkoztatottakkal együttesen pedig 162,3 ezer forintnak felelt meg. A versenyszférában a nem közfoglalkoztatás keretében dolgozók átlagosan 172,8 ezer, a költségvetési szférában 167,9 ezer, a nonprofit intézményeknél 157,7 ezer forintot kaptak kézhez. A közfoglalkoztatottak nettó kereseti átlaga 52 ezer forint volt. A fogyasztói árak 0,1 százalékos csökkenése mellett a keresetek vásárlóereje 4,3 százalékkal (a közfoglalkoztatotti kör nélkül számolva 4,6 százalékkal) haladta meg az előző évit.

 

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

More in Business