Connect
To Top

Az idegen szép…

A nemzeti önzés viszont nem szép. Legalábbis a szociáldemokraták szerint, akik ezt az eszmét Brüsszelben tüntetéssel is terjesztették

Az idegenellenesség és a „nemzeti önzés” ellen tüntettek az európai szociáldemokraták szerda délután Brüsszelben.

Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója (SD) által szervezett megmozdulás résztvevői szolidaritásra, valamint az Európai Unió alapértékeinek tiszteletben tartására szólítottak fel a migrációs válság kezelésével kapcsolatban.

A tüntetők hangsúlyozták, nem hajlandók elfogadni egy olyan Európát, amelyik hátat fordít a háború elől menekülő kétségbeesett férfiaknak, nőknek és gyerekeknek. „Nem fogjuk elfogadni, hogy falakat emeljenek közénk” – írták a demonstrációra való felhívásban.

A rendezvényen részt vett többek között Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Gianni Pittella, az SD vezetője és Szergej Sztanisev, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) elnöke is.

„Történelmi felelősségünk és kötelességünk befogadni azokat, akik a háború és az erőszak elől menekülnek” – hangoztatta Martin Schulz. Hozzátette. „azért hozták létre az Európai Uniót, mert együtt erősebbek vagyunk, mint külön-külön.”

Gianni Pittella felszólalásában kijelentette: a legfőbb ellenségünknek a közöttünk épülő falak számítanak. „Mindenkinek kötelessége megvédeni az Európa-projektet a jövő generációi számára”. Az olasz politikus szerint ezen projekt túlélése attól is függ, hogy miként kezelik a menekültválságot.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

More in Nagyvilág