Az otthonteremtési program, illetve a családi otthonteremtési kedvezmény a saját otthonra vágyó magyar családoknak szól
A Fidesz közleménye szerint olyan embereknek, akik bérből és fizetésből élnek, és munka mellett tisztességesen nevelik a gyermekeiket.
A nagyobbik kormánypárt ezt Novák Előd jobbikos országgyűlési képviselő szavaira reagálva közölte pénteken az MTI-vel. Az ellenzéki politikus azt kifogásolta, hogy a családi otthonteremtési kedvezményben „gyilkosok, menekültek és munkakerülők is részesülhetnek”, ezért szigorítanák az erről szóló rendeletet.
A Fidesz közleményében azt írta, szigorú törvényi feltételek garantálják, hogy senki ne élhessen vissza a támogatásokkal, ezt a Jobbik is tudja, ennek ellenére inkább „beállt a baloldali kórusba”, amely kezdettől támadja a csokot.
Hozzátették: mielőtt a Jobbik akar erkölcsi ítéletet mondani a családok fölött, a saját soraiból zárhatná végre ki „a Kovács Bélákat, a korrupt polgármestereket, a közpénzzel csaló és saját rokonaikkal szerződő elnökségi tagokat”.