A magyarok és a lengyelek is joggal várnak el több tiszteletet
A magyarok és a lengyelek is joggal várnak el több tiszteletet az Egyesült Államok volt és jelenlegi vezetőitől! Ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette ki pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, reagálva arra, hogy Bill Clinton volt amerikai elnök „putyinizálódással” vádolta meg Lengyelországot és Magyarországot.
„Úgy kerültünk ebbe a történetbe, mint Pilátus a krédóba. Egy amerikai választási kampány logikájából lehet leginkább megérteni, mit miért mondtak. Ettől még a tiszteletlenség tiszteletlenség, a sértés pedig sértés marad” – fejtette ki a kormányfő, aki több tiszteletet vár el az Egyesült Államoktól. Orbán Viktor megjegyezte, tetszik neki, amit Jaroslaw Kaczynski, a lengyelországi kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke mondott az ügyben, vagyis hogy Bill Clintonnak orvoshoz kell fordulnia.
A miniszterelnök szerint ugyanakkor a Magyarországra, Lengyelországra és általában Közép-Európára tett negatív megjegyzések, amelyek megszaporodtak a migránsválság óta, nem véletlen elszólások. Ugyanis „a Demokrata Párt vezetői mögött Soros Györgyöt kell látnunk”, aki azt hirdette meg, hogy minden évben be kell engedni legalább egymillió muszlimot Európába – mondta, hangsúlyozva, hogy Magyarország akadályát jelenti ennek a Soros-féle amerikai tervnek, „nem is fogják azt itt végrehajtani, amíg Magyarországnak nemzeti kormánya van”. A kormányfő ezek alapján Bill Clinton szavait úgy kommentálta: „a száj Clintoné, de a hang Soros Györgyé”. Hozzátette azt is, hogy a magyarországi ellenzék ereje elmarad a Soros György által finanszírozott szervezetek politikai befolyásától, „ez egy háttérhatalom”.