A nemzetpolitikai államtitkár szerint a magyarság védendő értékei között meg kell őrizni a Kárpát-medence természeti kincseit is, ide sorolva sajátos éghajlatát is.
Potápi Árpád kiemelte: a magyar nemzetpolitika számára is fontos cél a klímaváltozás megállítása, következményeinek csökkentése. Az anyaországi és a külhoni magyarság megmaradásához és megerősítéséhez elengedhetetlen, hogy megvédjék azt a természeti környezetet, amelyben él. A klímaváltozás elleni küzdelem éppen ezért a Kárpát-medence egészének, határainkon belül és túl élő magyaroknak közös ügye kell, hogy legyen – mondta az államtitkár.
Potápi Árpád rámutatott: a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési időszak klímapolitikai célú pályázati forrásainak elérhetővé válásával lehetőség nyílik arra, hogy az éghajlat-változás folytatása ellen hatékonyan fellépjenek. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy országszerte olyan jól felkészült önkormányzati szakemberek álljanak rendelkezésre, akik képesek e forrásokra jó pályázatokat írni és sikeres projekteket megvalósítani – tette hozzá.