Ha csak légi csapásokban és a migránsok kezelésében gondolkodnak, nem a probléma gyökerének megoldásában, akkor az ISIS-t nem tudják felszámolni
Azaz , az Iszlám Állam hosszú időre „gennyes gócpont” maradhat – mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.
Elmondta továbbá, hogy az Iszlám Állam dinamikusan tudja változtatni központjait, ha elveszítenek egy területet, akkor átteszik a „súlypontot” máshova, és a közel-keleti régióban több olyan állam is van, amelynek funkciói korlátozottak, ezért nem tudnak gátat szabni a terrorszervezet működésének.
Horváth József beszélt arról is, hogy az amerikai belpolitikai csatározások és a kampány részének tekinti John Kerry külügyminiszter kijelentését arról, hogy az Iszlám Állam genocídiumot követ el. Hozzátette, hosszú ideje tudják, hogy a közel-keleten üldözik a keresztényeket, jazidiakat, kurdokat, van, hogy teljes falvakat irtanak ki.