A népszavazási kampányban úgy látszik, hogy a baloldali pártok inkább szétforgácsolódnak ahelyett, hogy egységes álláspontot alakítanának ki – mondta a Nézőpont Intézet elemzője a M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Deák Dániel szerint azzal, hogy az MSZP korábbi álláspontja megváltozott, és már a kényszerbetelepítés ellen van, a párt elnöke, Molnár Gyula hitelességi válságba keveredhet. Az Együtt és a PM "obszcén vicckampánya" pedig kevésbé fogja megszólítani a választópolgárokat, és inkább ezen pártok komolytalanságát, kormányzóképtelenségét mutatja.
Az elemző úgy vélte, most lehetne a baloldalnak esélye arra, hogy egységes álláspontot alakítsanak ki, azonban ezen pártok plakátjai nem fogják megszólítani az embereket, ami Deák Dániel szerint egy elszalasztott lehetőség a baloldal részéről.
1 Comment