A demokrácia jegyében a republikánus párt vezetői agresszív kampányba kezdenek a saját pártjuk legesélyesebb jelöltje ellen!
A Republikánus Párt vezető politikusai stratégiát dolgoztak ki, amelynek értelmében áprilistól, a wisconsini előválasztás napjától száz napig tartó erőteljes kampány révén próbálják megakadályozni Donald Trump elnökjelöltségét – értesült a The New York Times című lap.
Az agresszív kampányban a delegátusokat is egyenként akarják meggyőzni arról, hogy Trump elnökjelöltsége ártana az Egyesült Államoknak.
A republikánus vezetők, miután szembesültek azzal, hogy Trump nagyon nagy előnyre tett szert az eddigi előválasztásokon, úgy döntöttek, hogy – mint a Times fogalmaz – gerillaharcot indítanak a milliárdos üzletember ellen. Nem lehet tovább vesztegetni az időt, nem szabad tévedni – mondta egy magát megnevezni nem akaró republikánus a tekintélyes napilapnak. Hozzátette, hogy ha nem hajtják végre időben és pontosan az agresszív támadássorozatot, akkor Trumpot talán tényleg nem lehet majd megállítani.
Ha viszont a Trump „megfékezését” célzó erőfeszítések még így is kudarcot vallanak, akkor a vezető konzervatívok arra is felkészültek, hogy a novemberi választásokra független jelölttel rukkoljanak elő, éppen azért, hogy megvédjék a republikánus elveket és választási lehetőséget kínáljanak a konzervatív szavazóknak.
Egyetlen konkrét független jelölt neve sem szerepel még a színen, de a The New York Times tudni véli, hogy William Kristol, a The Weekly Standard című, a neokonzervatív körökhöz közelállónak tartott hetilap szerkesztője feljegyzést küldött néhány konzervatív személyiségnek arról, hogyan lehetne kiválasztani a Trumppal szemben állítandó független elnökjelöltet.
Így a Times információi szerint felmerült Tom Coburn volt oklahomai szenátor neve, aki késznek is mondta magát az indulásra, vagy szóba került Rick Perry volt texasi kormányzó is. Coburn, aki tavaly mondott le szenátori székéről, hogy rákbetegségét kezeltesse, azt nyilatkozta, hogy „Trumpot meg kell állítani”.
A Trump elnökjelöltségét ellenző republikánusok a héten egy sor összejövetelt tartottak, amelyen azt vitatták meg, mit is lehetne tenniük az üzletember további választási győzelmeinek megakadályozására, s hogy kit lenne jobb támogatni helyette: Ted Cruz texasi szenátort vagy John Kasich ohiói kormányzót. Mindkét politikus még mindig versenyben van az elnökjelöltségért, s mindketten aktívan kampányolnak a kedden esedékes arizonai és utahi előválasztásra. Donald Trumpnak pillanatnyilag 250-nel több delegátusa van, mint Cruznak.
David McIntosh, a Trump elleni kampányra már eddig is dollármilliókat költő „Klub a növekedésért” nevű konzervatív csoport vezetője a The New York Timesnak azt mondta: még mindig van lehetőség útját állni Trump elnökjelöltségének, és csoportja most átfogó tanulmányt készít Trump támogatói táborának összetételétől, hogy célzott üzeneteket fogalmazhassanak meg e szavazói réteg számára.
A Donald Trump megállítását célzó tervek Wisconsinra összpontosítanak, ahol április 5-én lesznek az előválasztások. A Trump-ellenes reublikánusok ugyanis arra számítanak, hogy a keddi arizonai és utahi előválasztásokon a voksok megoszlanak majd Trump és Cruz között.
A The New York Times ugyanakkor rámutat arra is, hogy a republikánus tábor megosztottsága éppen hogy erősíti Trumpot. A pártelittel szemben ellenséges érzületet tápláló republikánusok Ted Cruz texasi szenátort támogatják, míg a pártelit újabban John Kasich ohiói kormányzót látná szívesebben elnökjelöltként.