A kormány a családok támogatásában látja a demográfiai problémák megoldását, nem pedig külső erőforrások behozatalában
Ezt közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában. Novák Katalin hangsúlyozta, hogy hosszú távú megoldásokban gondolkodnak. Erről szól az otthonteremtési program, de a bölcsődék építése is, amely intézkedésekkel a gyermekek megszületését szeretnék elősegíteni – tette hozzá.
Az államtitkár szerint a népesedési problémákat az okozza, hogy bár a fiatalok kezdetben kettő-négy, vagy akár még több gyermekben gondolkodnak, végül legfeljebb kettőt vállalnak (az országos átlag 1,44), vagyis nem valósítják meg terveiket. A kormány célja, hogy minél élhetőbb jövőt kínáljon a fiataloknak Magyarországon, és ebbe az irányba hatnak a mostani jelentős bérnövekedések is a köz- és a versenyszférában egyaránt – mutatott rá.
Novák Katalin kitért arra, hogy fontos megkülönböztetni az Európán belüli szabályozott mozgást a kontinensen kívülről érkező illegális bevándorlástól. Bár Európa és azon belül Magyarország népessége folyamatosan növekszik, ennek oka nem a szaporulat, hanem a bevándorlás, ez pedig demográfiai krízis – mondta. Hozzáfűzte: a magyar népesség folyamatos csökkenése mérsékli az ország súlyát a térségben.