Connect
To Top

Dráma és katarzis

72 percig a pályán sem volt a Bayern. A 90. percben még a Juve állt továbbjutásra. Végül persze a Bayern örült

A Barca nagyon könnyen hozta a kötelezőt, ismét két góllal, ezúttal 3-1-re nyerve a vérszegény Arsenal ellen. A nap, sőt a 16 közötti csúcsmeccs azonban hozott elég drámát, fordulatot és gólokat.

Bár Bayern helyzettel indult a meccs, az ötödik percben már a Pogba révén a Juventus vezetett egy kapitális védelmi baki után. Lassan ocsúdott a bajor gárda, amikor érkezett a következő pofon. Amolyan bayernes gólt vágtak Pogbáék, végigrohanva a pályán és elfektetve a teljes védelmet a 28. percben. Cuadrado volt eredményes. Padlóra került a Bayern, amely a félidőig nem is tudott mit kezdeni az olasz retesszel.

Az érzékelhető volt, hogy a Bayern célja csak a hosszabbítás eléréséhez elegendő két gól megszerzése lehet. Sokáig azonban ez is lehetetlen küldetésnek tűnt. Ám a 73. percben, még épp idejében, Lewandowski villant és ezzel elérhető közelségbe került a 2:2. Ám a 90. perc mégis úgy telt el, hogy a Juventus állt továbbjutásra. De addigra már elkészültek az erejükkel az olaszok, a legendás Bayern tűz viszont ezer fokon égett. A 91. percben egy fáradó olasz védő hibáját kihasználva tökéletesen letámadott a bajor csapat és Müller sem hibázott. Coman beadása után védhetetlenül fejelt Buffon hálójába.

A hosszabbítás első 15 percében még állta a sarat a mind jobban fáradó Juve, amely már korábban kihasználta minden cseréjét. És akkor jött Thiago. És ha már jött, akkor gólt is lőtt. Ismét egy fáradó védő hibáját kontrázta meg a Bayern a 108. percben. Sőt, két perccel később a másik szupercsere, Coman, 70 méter sprintelt a labdával, majd két csel után védhetetlen gólt lőtt annak a csapatnak, amelynek tulajdonképpen a játékosa. Ugyanis Coman csak kölcsönben van a Bayernben. A Juvéból.

Az utolsó 10 perc ezek után csak formalitásnak tűnt, de a két gólos előny ismét a bajorokat zavarta meg, Juve helyzet Juve helyzetet követett. De vagy Manuel Neuer védett szenzációsan, vagy az olaszok hibáztak nagyot, így nem sikerült a góllövés. Végül tehát óriási küzdelemben a Bayern München, hosszabbítás után, 6-4-es összesítéssel jutott a legjobb 8 közé.

A kétmeccses Bayern-Juve párharc lényegét legjobban egy Bayern szurkoló foglalta össze: „az azért nem fog mindenki ellen sikerülni, hogy mindig több gólt kell rúgnunk, mint ahány gólt a védelmünk összeomlásai összehoznak.”

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

More in Sport