Connect
To Top

Az MSZP elnöke ráhajt a nőkre

Az interneten akar hálózati szervezni a nőkre építve.

Az interneten akar hálózati szervezni a nőkre építve.


Az MSZP feladata egy hálózatos, közösségeken alapuló társadalom kiépítése, ebben pedig fontos szerep juthat a nőknek, eszköze pedig az internet lehet – hangsúlyozta az MSZP elnöke szerdán a Politikai kommunikáció a XXI. században – fókuszban a női szavazók című konferencián, Budapesten.

Tóbiás József azt mondta, változást a napi politikai kérdésektől távoli ügyeket, a közösségi problémákat felkaroló civil sejtek érhetnek el, amelyekben női dominancia van. Az ellenzéki politikus szerint ezért nem "szülőgépekként" kell tekinteni a nőkre, hanem egyenrangú partnerként, hiszen a politikai zavarban ők tudják összehangolni az ellentétes álláspontokat.

Tóbiás József a politika előtt álló egyik legnagyobb kihívásnak az állampolgári apátiát nevezte. Bár általános nézet, hogy az új média áttörést hozhat a politika és az emberek kapcsolatában – mutatott rá -, az internet csupán egy lehetőség, az online közösségek hatása a politikai kultúrára pedig negatív is lehet. 

Az anonimitás teret adhat a radikális hangnemnek és a kisebbségi véleményt megfogalmazók kiszorításának, az új technológiával szembeni kétkedők ezért mutatnak rá arra, hogy az internet nem forradalmasította a demokráciaképünket – összegzett. 

A politikus beszélt a nők ellen az interneten megvalósuló erőszak, gyűlöletbeszéd és fenyegetés problémájáról, rámutatva: ennek mindegy 9 millió áldozata van Európában egy nemrég készült európai bizottsági jelentés szerint. Szólt az egyenlőtlen hozzáférésről is, amely tovább növeli a szakadékot a társadalomban, ugyanakkor arról is: az internet erősíti a szólásszabadságot és a nők politikai, társadalmi szerepvállalását. 

(mti)

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

More in A nő