Connect
To Top

Ünnepeld a nagyikat!

Szeptember első vasárnapja a nagyszülők világnapja

Szeptember első vasárnapja a nagyszülők világnapja.

Erre hívja fel a figyelmet a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) közös rendezvénye pénteken – hangzott el az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Király Nóra, a Ficsak alapítója elmondta, az Egyesült Államokból származik a nagyszülők világnapjának kezdeményezése, de több európai országban – például Nagy-Britanniában és Németországban – is elterjedt már. A három szervezet már tavaly is megemlékezett a nagyszülők napjáról, Magyarországon is hagyományt szeretnének teremteni ennek – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy terveik között szerepel a "pótnagyi intézményének" a bevezetése, amelynek lényege, hogy a család nélküli idősek, illetve a nagyszülőktől távol élő családok egymásra találhatnának és segíthetnének egymásnak. Németh Szilvia, a Ficsak szóvivője kiemelte, a nagyszülők napján – az anyák, illetve az apák napjához hasonlóan – lehetőség nyílik arra, hogy a családtagok megköszönjék a nagyszülőknek a hétköznapokban nyújtott sok segítséget.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

More in Élet&Stílus