Kislányok szexuális molesztálásával vádolnak egy sikeredzőt, aki olimpiai bajnokokat is nevelt
Kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt nyomozást indított a nagykanizsai rendőrkapitányság, miután több sajtóorgánum is beszámolt arról, hogy egy nagykanizsai kajakedző molesztálta lánytanítványait. A nagykanizsai rendőrök hétfőn ismeretlen tettes ellen rendeltek el nyomozást. A szakértők bevonásával folytatott nyomozás egyéb részleteiről további tájékoztatást nem kívánt adni a rendőrség.
A történtekről elsőként beszámoló Blikk azt írta: a tréner egy közösségi oldalon írt szexuális tartalmú üzeneteket tizenhárom-tizenhat esztendős tanítványainak, illetve volt olyan lány, akivel az autójában próbált kikezdeni. A jelenleg Zala megyében tevékenykedő szakember több kiemelkedő versenyzőt, olimpiai bajnokokat is edzett korábban.
Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke úgy fogalmazott, hogy hivatalos értesítést egyelőre nem kaptak, így az ügyben nem tudnak érdemben nyilatkozni. „Soha nem fordult elő a sportágunkban hasonló eset, amíg egy ilyen ügy nem zárul le jogi értelemben, addig az érintett szakembert is megilleti az ártatlanság vélelme. Mentegetni azonban senkit sem fogunk, ha az említett ügy bizonyságot nyer, az illetőnek egyetlen napra sincs tovább helye a kajak-kenu sportágban” – olvasható a szövetség közleményében.
(mti)