Connect
To Top

A gép eltűnt! Műszaki hiba vagy merénylet?

Minden bizonnyal újabb végzetes repülőszerencsétlenség történt. A gép egyiptomi volt!

Háy György repülésbiztonsági szakértő szerint óriási területet kell átvizsgálni, így hosszú időbe telhet mire megtalálják az EgyptAir légitársaság Párizsból Kairóba tartó, csütörtök hajnalban eltűnt gépét.

Háy György az M1 aktuális csatornán azt mondta: az a környék eléggé le van fedve radarokkal, így ha ott eltűnik egy gép, akkor kicsi az esélye, hogy még valahol a levegőben van. Ráadásul az üzemanyagnak is el kellett fogynia. A szakértő úgy tudja, már körbetelefonálták azokat a repülőtereket, amelyeket a gép elérhetett, de egyik helyen sem szállt le. Arra van még – kevés – esély, hogy valahol repülőtéren kívül szállt le a gép, illetve olyan helyen, ahol nem működnek együtt a hatóságokkal – mondta a szakértő. Kifejtette: minden területnek megvannak a felelősei, akiknek a kutatást és a mentést végre kell hajtani. Ilyenkor riasztják az érintett hatóságokat, amelyek repülőkkel és hajókkal megkezdik a vizsgálódást. Mivel most nagy területről van szó, elképzelhető, hogy az egyiptomi hatóságok mellett más országokéi is csatlakoznak.

Háy György azt mondta: ha a gép a tengerbe zuhant, súlyosabb részei elsüllyednek, de egyes darabok a felszínen maradhatnak. Hozzátette, ha mentésre már nincs lehetőség, a legfontosabb, hogy az adat- és hangrögzítő feketedobozokat megtalálják, amelyekből sok információt nyerhetnek vissza, hogy kiderítsék az eseményeket.

Az EgyptAir egyiptomi légitársaság Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata csütörtök hajnalban tűnt el a radarernyőről. Egyiptomi légiforgalmi irányítók szerint tengerbe zuhanhatott a gép. A légiirányítók szóvivője a SkyNews Arabia tévéadónak elmondta: a gép még azelőtt tűnt el a radarernyőkről, hogy belépett volna az egyiptomi légtérbe.  Az al-Ahram című egyiptomi lap úgy tudja, hogy a gép pilótái nem adtak le vészjeleket.

Az EgyptAir szerint 56 utas és a személyzet tíz tagja volt a repülőn.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

More in Sziréna