Kövess !
Fel

Nagyon sikeres a magyar családtámogatási rendszer

A szülő nők számára nagy segítséget jelent a GYED-extra 

A szülő nők számára nagy segítséget jelent a GYED-extra 

A 2014-ben bevezetett gyed extrát igénybe vevő kisgyerekes anyukák száma megtízszereződött, 2016 első negyedévének végére számuk elérte a 23 ezret. Ezt Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri tanácsadója mondta az M1 aktuális csatornán hétfőn. Kifejtette: a gyed a gyerek féléves korától kétéves koráig tart, a kisgyerekes anyukák közül sokan már a gyerek kétéves kora előtt munkába állnak, ezen időszak alatt mintegy 10 ezren dolgoznak. Szerinte a gyed alatt munkahelyre visszatérők nagyobb eséllyel tudnak a gyerek kétéves kora után, a gyes alatt is foglalkoztatottak maradni.

Szalai Piroska elmondta: a munkahelyvédelmi akcióterv a versenyszféra munkaadóinak jelent járulékkedvezményt kisgyerekesek foglalkoztatása esetén. A versenyszféra foglalkoztatóinak több mint 73 százaléka kis- és középvállalkozás, ezen belül is 54 százalék mikro- és kisvállalkozás, többségük könyvelővel végeztetni a bérszámfejtést, a járulék elszámolását. Sokszor a könyvelő azért nem igényli a kisgyerekes foglalkoztatása utáni járulékkedvezményt, mert nem értesült arról, hogy az adott név mögött a kedvezményre jogosult munkavállaló van – mondta az NGM miniszteri tanácsadója. Jelenleg 38 ezer anyuka után veszik igénybe ezt a járulékkedvezményt, holott 190 ezer kisgyerekes anyuka dolgozik most Magyarországon. Fontos, a kisgyerekes anyukákat foglalkoztató kkv-k szóljanak a könyvelőnek, hogy igénybe lehessen venni a kedvezményt – hívta fel a figyelmet Szalai Piroska.

Kommentáld

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

további A nő